Tulajdonképpen nagyjából két hete konstans küzdök azzal, hogy mit kéne. Mit kéne írni, mit kéne olvasni, mit kéne felvenni. Ezt a kérdéskört boncolgatva a férjem említette meg azt, hogy szerinte mostanában túl sokat bújom a szociális médiát. Hogy Ő csinál most egy ilyen "képzést" - The Sience of Well-Being by Yale University -, amiben pont a boldogság mibenlétét próbálják ilyen egyszerű halandók részére, mint mi, átadni.  Ennek a kapcsán jutott arra a megfontolásra, hogy én bizony túl sok időt töltök a szociális média céltalan - vagy célzott - görgetésével.

Nehéz kérdés ugye, hiszen a munkámnak egy jó nagy részében különböző hirdetéseket, szövegeket gyártok, Instagramra időzítek be posztokat, képeket szerkesztek és a többi, ami ez alá a kupac alá vehető. Ha az ember a napja nagy részét az Instagramon és a Facebook hirdetései között tölti, akkor akarva-akaratlanul is szokássá nőheti ki magát ez az egész, sőt, mondhatnám úgy is, hogy függőséggé veti ki a hálóját a szociális média az egyénre. Ez történt velem is, hiszen egyik órában "aktív, kapcsolatépítő Instagram-használat" van beütemezve, a következőben piackutatás és így tovább.

Nagyon nehéz meghúzni azt a határt, amin nem léphetünk túl, mert akkor a munka-jellegét elveszítve az összes ilyen platform befurakodik a személyes, világról alkotott képünkbe. Apránként lerombolja a - főleg a vírus alatt - unalmasnak vagy netán félelmetesnek látszó valóságot, majd felépíti azt, amit én magamban csak insta-realityként szoktam emlegetni. Egy olyan világot alkotunk tudattalanul magunk köré, amelynek a célja nem a mi jólétünk, egészségünk és a többi, hanem egyszerűen csak az ésszerűtlen fogyasztás. Magával a fogyasztással nem is lenne semmi baj, hiszen rengetegen, többek között mi is termékeket kínálunk számotokra. A probléma nálam ott kezdődik, amikor olyan dolgokra kezdünk el vágyni, amikre egyébként nem vágynánk magunktól. Ami nem értékteremtő. Elveszítjük szem elől azokat a termékeket, amik számunkra jelentik a boldogságot (mint egy könyv, ami régóta érdekel, a kedvenc teánk, egy bögre, ami minden reggel megmosolyogtat, illetve például mindaz, amit mi szívvel-lélekkel válogatunk össze nektek a webshopba, hiszen ezeket mi is használjuk, szeretjük, kitapasztaltuk és szeretettel ajánljuk - vagy éppen saját magunk alkottuk) és azokat kezdjük keresni, amiket az arcunkba tolnak a látszólag csillogó életű influencerek. 

De hogyan tudatosítsuk magunkban azt, hogy minden egyén boldogságának más a kulcsa, illetve hogy önmagában nézve kapásból semmi értelme nincsen annak, hogy egy - vagy több - nem valódi valósághoz mérjük a saját életünket? Egy olyan platformon, ahol kevesebb az igazi, mint ami nem az, hogyan találhatjuk meg a saját "arany középutunkat"? Nos erre a kérdésre még én sem tudom a választ, de az biztos, hogy én is elkezdem ezt az online kurzust, amit már fentebb említettem. Addig is írom, amit érzek, olvasom, amit jónak látok és azokat a ruhákat hordom, amik mindig komfortosak számomra. A régi jól bevált módszerek és szokások útján keresem a saját boldogságomat, és megpróbálom megértetni magammal azt, hogy amíg másnak egy koktélparti Gucciban, addig nekem egy jó könyv meg egy szálas menta-tea cicás zokniban. Persze Guccim soha nem volt, szóval végül is honnan tudhatnám, viszont kirándulni azt nagyon szeretek.

Titeket mi tesz boldoggá? Írjátok meg kommentben azokat az apróságokat, amiket a mindennapjaitokba csempészve feltöltődtök!  ♥